“Van valami titkos erő, ami egybe tud kapcsolni két lelket, értesíti őket arról, amit egymásért éreznek, és össze is hozza őket, minden távolság ellenére.”

                                                                                                                               (Gustave Flaubert)

… a dolgok csak bizonyos szempontból változnak. Léteznek történések, történetek, sorsok, melyek állandóak. Csak a szereplők öltenek új alakot egy-egy emberi testben.

Igenis léteznek “előre megírt” igazi, Igaz, csodaszép dolgok. Azoknak márpedig úgy kell történniük, ahogyan azok eredeztetve vannak; és amíg ez nem következik be, újabb és újabb emberi történeteken keresztül életre kelnek, míg be nem váltják a hozzájuk fűzött reményeket …

Aztán léteznek olyan dolgok is, amelyekről azt hisszük, hogy változnak, hogy változhatnak, hogy most máshogy lesznek, hogy velünk nem történhet meg, hogy elkerül minket az, amelynek létezéséről tudunk, de nem szeretnénk átélni és ezért hajlamosak vagyunk nem létezőként tekinteni rájuk ….

Van egy rossz hírem; vannak dolgok, amelyek ilyen szempontból nézve nem változnak, és mindenki élete során legalább egyszer találkozik ezekkel, némelyekkel többször is. Egyet tehetünk csak, hogy felkészülünk rájuk, ahogy mindenre, amelyre csak lehetséges. Talán akkor nem fáj annyira és csak egy kis keserédes mélabú marad utána …

Roots

…. Előbb születik meg a vágy. Ott titkon, legbelül. Még akkor, amikor nem is sejtjük, még fel sem foghatjuk. Gyökeret ver bennünk, életre kel és szépen-lassan, napról-napra felszínre tör.
Elkezdünk vágyakozni. Testet sem ölt először, csak jó érzés jár át, amikor látunk egy-egy életképet. Mosolygunk nemcsak kívül, a lelkünk mélyén, a szívünkkel is; amikor meglátunk egy a világot ártatlanul, őszinte kíváncsisággal szemlélő, magatehetetlen, gondoskodásra és szeretetre vágyó kis csöppséget …

Kötődés

Gyökerek ……, melyek ezer szállal ölelnek körül, eltéphetetlenül …. Így
gondoljuk, ezt hisszük, míg valami meg nem változik. Már nem akarjuk ezt a
köteléket, mely idővel teherré válik, gúzsba köt és megfojt. Le akarjuk vetni,
elszakítani, eltépni. Menthetetlenül és végleg. Azt hisszük, könnyű lesz, hamar
elszabadulunk és fellélegezhetünk végre, de nem így van. Az még sokáig várat magára, mert egy-egy inda, mely a gyökérből nőtt, túlságosan is fogva tart, már-már húsba vágóan láncol magához. Idővel lehullik, de a nyoma ott marad rajtunk, tovább, mint szeretnénk. Sem nem csak a testünkön, de a lelkünkben is ….

… a sebek gyógyulnak, a nyomok halványodnak és új és új kötődések alakulnak ki, szövődnek a szeretet erejével, a törődés jóságával. Ezek olyan kötelékek, melyek úgy fonnak át minket, hogy általuk biztonságban érezhetjük magunkat. Szeretetben és melegségben, megértésben. Egy olyan érzésben, melyre mindig vágytunk, melyre születtünk és melynek létezéséről már-már “elfeledkeztünk”, talán le is mondtunk ….., de mégis él és mégis létezik és körülölel minket, indái óvnak, táplálnak és nap mint nap reménnyel töltenek el, felvérteznek, lélegeznek és lélegeztetnek ….