Az elkövetkező napok

… Ana még a mai napig is emlékezik arra a pillanatra, amikor eszébe jutott, hogy hétvégi hosszúra nyúlt beszélgetés óta Ib nem ment ki a fejéből. Villámcsapásként érte a felismerés, mert hiszem mi is történt alapjában véve? Két ember, akik akkor még úgy gondolták, hogy nem ismerik egymást, találkozott, leültek és beszélgettek órákon át.

Hogy mire fel a villámcsapás érzet? Végre valakivel tudott úgy beszélgetni, hogy nem kellett keresni a témákat; hogy maguktól jöttek elő azok a gondolatok, amelyek mindkettejüket foglalkoztatták és úgy, hogy mindketten közel azonos véleményen voltak. A témák ott kavarogtak Ana fejében egész hétvégén. Még végig sem tudta az összeset gondolni, amikor már azt érezte, hogy szeretne még beszélgetni vele, mert lenne miről, mert mindig van miről. Ib nem volt elérhető közelségben, Ana sem tudott kapcsolatba lépni vele; maradt hát a várakozás és a remény,  hogy hamarosan tudnak beszélgetni ismét.

Megérkezés

… van úgy, hogy az ember egész életében azt érzi, hogy létezik az az ember, akiért Ő létrejött; hogy ott él a tudatalattijában, a szívében, a lelkében, felismeretlenül, kimondatlanul, de mégis biztosan.

Aztán alakulhat úgy, hogy már-már elfeledi ezt az érzést, mert csak az érzés marad, de nem találkozik azzal az emberrel, Aki miatt ez az érzés életre kelt benne.

…, és egy nap gyökeresen megváltozik az élete, de ezt majd csak később ismeri fel. Ott áll vele szemben, egymásra néznek, valahonnan egészen mélyről ismerős érzés járja át mindkettőt. Az a fajta érzés, amit olyankor érzünk, amikor rég nem látott, szeretett ismerőssel hoz össze a sors. Hosszan tartó beszélgetésbe kezdenek, és egyenlőre még nem tudják, de együtt van két ember, akik egymásnak lettek teremtve, és akik egy másik életben, egy másik dimenzióban, de már léteztek együtt …